Kérdezéstechnika

Hiteles személyes kommunikáció

Nem mindegy, ki az alany - bánjunk óvatosan a felszólító mondatokkal!

Furcsa állítással kezdem: ha valaki világosan látja maga előtt hosszú- és rövid távú céljait, továbbá ha e célokat szem előtt tartva osztja be az idejét, - akkor, bármilyen hihetetlen is,  a sikerhez vezető út nagy részét már be is járta. A világos cél, amely annyira fénylik, hogy szinte átjárja a zsigereimet is, nos, ha ilyen célom van, és azt sikerül a mindennapi cselekvéseim középpontjában tartani, akkor már minden további tudnivalót be tudok szerezni hozzá. Ilyen boldog időszakokban az időgazdálkodásom nagyon szigorú és kiszámított, hiszen minden egyes behatást, lehetséges választást, a legkisebbet is (pl. tévét nézzek ma este vagy inkább végezzem a dolgomat?) a világító fénypont, mint hajdan a sarkcsillag az éjszakai vándorokat, olyan biztonsággal igazít el. Amióta tudom, hogy milyen fontos fenntartani a „látomást”, kiemelt időt szánok arra, hogy minden áldott nap ápoljam és gondozzam a céljaimat.

 Mi  a hiteles személyes kommunikáció lényege?

 Tapasztalatom szerint két féle kommunikációs aktus az, amely hitelesnek tekinthető és amelynek alkalmazásával a legkisebb a félreértés veszélye. Az egyszerűség kedvéért maradjunk egy kétszemélyes helyzetnél. Ha két ember beszélget, akkor – ha tisztán kommunikálnak – egyikük a „beszélő”, a másikuk a „figyelő” állapotban van. A beszélő egyes szám első személyben osztja meg a témával kapcsolatos személyes tapasztalatait (érzéseit, gondolatait, a vele történt eseményeket, stb.), miközben a másik figyel. Igaz, nem mindegy hogyan. A jobb érthetőség kedvéért vegyük most úgy, hogy személyes ismerősök vagyunk, barátok vagy munkatársak, akik eszmét cserélünk az életünk valamely fontos kérdéseiről. Ne ijedj meg, nem leszek nagyon „elméleti”, feltételezem is, hogy már tud arról, mi az hogy „metakommunikáció” és hasonló fogalmak.

„Én beszélek – te figyelsz” állapot

 Ha én beszélek és te figyelsz rám, akkor a figyelmedet arra használom fel, hogy minél többet megmutassak abból, ami bennem zajlik. Ennek érdekében igyekszem az önfeltárásban a lehető legmesszebb elmenni. Mit jelent az, hogy  a „lehető legmesszebb”? Addig megyek, amíg úgy látom, hogy figyelsz, követed amit mondok, és elfogadod a tapasztalataim valóságosságát (vagyis hogy mit érzek és mit gondolok, illetve, hogy mit történt velem), anélkül, hogy kétségbe vonnád a szavaimat. (Ez persze nem jelenti azt, hogy egyet kell értened azzal, amit mondok.) Az önfeltárás foka minősíti a beszélgetés – és általában a kettőnk kapcsolatának – intimitását. Intimitás alatt most egyfajta énközeliséget értek, vagyis, hogy mennyire személyes, teljes és rólam szóló az az információ, amit átadok. A hatékony kommunikáció másik fokmérője a hitelesség, vagyis, hogy mennyire egybehangzó és egymást megerősítő az, amit szavakkal (verbálisan) és a szavakon túli kommunikációs eszközeivel (nem verbálisan) közlök magamról. A hitelességet „őszinteségként” éled át, hogy egy hétköznapi fogalmat használjak a kapcsolat leírására.

Nem mindegy, milyen módon beszélek. „Az ember ilyenkor úgy van vele…” kezdetű mondta például nem igazán hatékony, mert elkeni azt, hogy az én személyes tapasztalataimról van-e szó igazából. Nyelvileg az egyes szám első személyű megfogalmazás tükrözi  a legjobban azt, hogy magamról beszélek – „úgy érzem…”, „úgy gondolom…” illetve az ez vagy az történt velem ezt jobban kifejezi. Ha eltérek ettől a megfogalmazási módtól, és az általánosabbá teszem, ezzel azt jelzem, hogy nem vagyok biztos a dolgomban vagy nem vállalom el teljes mértékben azt, hogy amiről beszélek az az én személyes meggyőződésem, esetleg attól tartok, hogy mit fogsz szólni hozzá, egyszerűen tehát óvatosabban fogalmazok.

„Te beszélsz én figyelek” állapot

Ha elhallgatok, és rád figyelek, akkor minden érzékszervemmel befogadni és követni igyekszem, amit magadról – jó esetben egyes szám első személyben - mondasz. (Ha nem így mondod, akkor is lefordítom „rád”, amit mondasz, de távolítás esetén regisztrálom, hogy a mondandóddal valami oknál fogva nem teljesen azonosulsz vagy mi nem vagyunk még olyan közel, hogy többet megmutass magadból.) A figyelmem akkor 100%-ig  a tiéd, ha mondataid és érzéseid bennem rezonálnak, ha amíg beszélsz, azonosulok azzal, amit mondasz.

Mi akadályozza meg, hogy kövesselek? A bennem lévő oldal az, hogy ha nagyon „beleakad” a lelkembe valami abból, amit mondasz, akkor nem tudlak követni: elárasztanak a saját gondolataim, rendszerint heves érzésektől kísérve. Ilyenkor nem tudok rád figyelni, elvesztem a fonalat. Ha nem vagyok mélyen érintett, vagy ha az érzéseim helyeslő és jóváhagyó jellegűek, nincs baj, akkor kell erősebe koncentrálnom rád, ha valami olyat mondasz, amivel nagyon nem értek egyet vagy pedig olyat, ami nagyon heves érzelmeket kelt bennem, fontos emlékeket ébreszt fel vagy egy magamban is megoldatlan problémára hívja fel a figyelmemet. A befogadáshoz nyitottságra van szükség.

Kérdések

 Mint figyelő, akkor segítem a legjobban az önfeltárásodat, és akkor teszem a legtöbbet azért, hogy minél többet meg tudj mutatni magadból, ha csendben vagyok. Ha megszólalok – és fenn szeretném tartani azt a helyzetet, hogy te vagy a beszélő – akkor a legjobb, ha kérdezek. Nem mindegy, hogyan. A nyitott – kérdőszóval kezdődő - kérdések segítenek abban, hogy többet megmutass magadból vagy egy számomra érdekes és fontos tapasztalatodból többet megmutass. Hogy történt ez? Mi történt pontosan? Mit éreztél, amikor ez történt veled? És mi lesz ennek a megoldása vajon? Ezek a kérdések továbbra is nálad hagyják a beszéd jogát, de egyben irányítják is azt. A zárt kérdések – vagyis amelyekre igennel vagy nemmel lehet válaszolni – arra jók, hogy ellenőrizzem, jól értettem-e azt, amit mondani akartál, vagy pedig megerősítik, élesebbé és egyértelműbbé teszik a mondandódat. „Úgy érted ezt, hogy…?” kezdetű kérdéssel ellenőrzök, a „Biztos vagy benne, hogy…?” kezdetű kérdéssel megerősítést vagy cáfolatot várok. A nyitott kérdések továbblendítik a beszélgetést, a zárt kérdések lezárnak egy korszakot és pontot tesznek egy gondolat végére.

Tapasztalatain szerint a legjobb kérdés maga a csend. Ha elhallgatsz és én pár másodpercig még csendben maradok, azt jelzem neked, hogy „figyelek” vagy hogy „szívesen veszem, ah erről többet mondasz még”. A legerősebb kérdezéstechnikai eszköz a csend, érdemes sokat használni belőle.

 A tiszta figyelem állapotában – már amenyire ezt az állapotot sikerül megközelíteni és fenntartani – hozzájárulok ahhoz, hogy közléseid személyesebbek és tisztábbak legyenek, hiszen a kérdéseim és a csendben maradásom jelzi számodra, hogy elfogadom, amit mondasz.

 Hogyan jöttem rá?

 Amennyire egyszerűen hangzik ez a modell, annyira nehéz megcsinálni. Több mint 20 éve foglalkozom kommunikációs kérdésekkel, inkább a gyakorlat oldaláról, mintsem elméleti szakemberként. Orvosként, különösen pszichoterápiás és családterápiás korszakomban, majd később trénerként, tanácsadóként és fejvadászként, nemkülönben könyvek szerzőjeként számtalan helyzetben és alkalommal volt szerencsém megfigyelni és gyakorolni a közvetlen személyes kommunikáció módszereit. Felfogásom a hatékony személyes kommunikációról egyre egyszerűbbé és tisztábbá vált, mígnem eljutottam az itt leírt nagyon egyszerű sémához. Azt figyeltem meg, egy kommunikációs helyzetben annál több érdemi dolog történik, annál tartalmasabb és hasznosabb lesz a társalkodás a résztvevők számára, minél gyakrabban és minél hosszabb ideig sikerül tisztán kommunikálni, vagyis egyértelműen jelezni és egyformán értelmezni, hogy az adott pillanatban ki az „alany”: ki az, aki beszél és ki az aki figyel.

 Gyakorlat

 Ha van kedved, próbáld ki, milyen ez, ha tudatosan figyelsz arra, hogy mi történik, amikor beszélsz valakivel. Miképpen beszélsz, mennyiben és milyen arányban vagy „tiszta szerepben”? Menj ki a konyhába mondjuk, és beszélgess egy fél órát a pároddal úgy, hogy igyekszel mindvégig fenntartani a „tiszta figyelő” szerepét. Figyeld meg magad, mi történik benned, amikor kiesel ebből a szerepből, és milyen hatással van a másikra, amikor tartósabban sikerül fenntartani a figyelő szerepét. (Figyelem! Ne a másikat elemezd, nem a te feladatod, hogy őt fejleszd, azzal érdemes törődnöd, hogy mi az, amiben te többet tehetsz azért, hogy több legyen a megértés a kapcsolatban.)

Figyeld meg, melyek azok  a pontok, amikor kiesel a szerepedből? Próbálj meg sok nyitott kérdést használni, ha pedig kérdést kapsz, következetesen egyes szám első személyben beszélni. Használd a csendet – ennek legegyszerűbb technikája az, ha minden egyes megszólalásod előtt, ha a másik elhallgat, magadban hangtalanul, lassan tízig számolsz. Próbáld ki, mennyiben lesz más a beszélgetés így, ha figyelsz arra, hogyan kommunikálsz, és vajon miképpen gyakorol hatást a másik félre?

 Nem könnyű ugye? Szeretnélek megnyugtatni, hogy nekem sem – ha ez vigasztal. Ám érdemes megtanulni, gyakorolni és fejleszteni ezt a tudást.

 Ráadás

Ha van kedved, még egy kis gyakorlatozásra, nézd meg a híradót, és figyeld meg, politikusaink milyen ritkán – szinte csak elvétve – beszélnek egyes szám első személyben. Mintha csak azt gondolnák, hogy a többes szám első személy nagyobb tekintélyt kölcsönöznek a mondandójuknak…

Nem akarok kertelni, sem túlzottan „elszállni”, de az a meggyőződésem, hogy jócskán szebb lenne a világ és benne kevesebb a konfliktus,  - amely, ugye, végső soron nem más mint félreéértés, - ha jobban odafigyelnénk arra, hogy miképpen beszélünk egymással. Másképpen fogalmazva: azt tapasztaltam, hogy többet használok magamnak és másoknak, ha jobban figyelek arra, hogy tisztán kérdezzek és jobban figyeljek, illetve egyes szám első személyben beszéljek, ha rám kerül a sor.

Nicsak! Nézd meg e bekezdés első két mondatát: ugyanazt akartam mondani, mégis van különbség. Észrevetted? Szerinted mi a különbség?

Ird le megfigyeléseid a naplódba!

(0,5 pont) 

Na most merre?

Mire jó a Kérdezéstechnika tréning?

További segédanyagok

Mi újság? (A szerző munkanaplója)